Grace és Gloria - Pécsi Nemzeti Színház

Grace és Gloria - Pécsi Nemzeti Színház
2020.02.18, kedd

 

Hogyan adunk számot életünkről? Miért vagyunk ezen a világon? Nincs ember, akit ne foglalkoztatna ez a kérdés, hiszen életünk minden percében ott ólálkodik körülöttünk az elmúlás.
Grace-t, az idős parasztasszonyt nemrég engedték ki a kórházból. Gondozója, a New York-ban nagy karriert befutott önkéntes szociális munkás, Gloria, mellette akar állni utolsó óráiban. Kettőjük történetét mondja el az ismert amerikai író, miközben a néző önfeledten nevet az élet abszurd helyzetein. Egy humorral teli, megható történet hitről, életről és halálról.
 
Ajánló:
„Sólyom Katalin ötven éve áll a Pécsi Nemzeti Színház színpadán. Az itt töltött fél évszázad alatt Grace a legkedvesebb szerepe volt. Az előadást az ország számtalan pontján, nagyjából háromszáz alkalommal játszottuk, miközben a közönség éppúgy szerette, ahogy mi magunk.  Az előadás felújításával ünnepeljük most együtt Sólyom Katalin fél évszázados pályáját!”
Füsti Molnár Éva, színművész, rendező

 

 

Megosztom:     FacebookFacebook Nyomtatóbarát verzióNyomtatóbarát verzió


< vissza a programokhoz

HOZZÁSZÓLÁSOK


AJÁNLÓ - további programok a kategóriában

Történetek a Kutyusról meg a Cicusról - Bóbita Bábszínház
Történetek a Kutyusról meg a Cicusról
2020.02.29,
Bóbita Bábszínház
Fúrnitúr - Pécsi Nemzeti Színház
Fúrnitúr
2020.03.09,
Pécsi Nemzeti Színház
Mobil - Pécsi Nemzeti Színház
Mobil
2020.02.24,
Pécsi Nemzeti Színház
Pécsi Balett: Csipkerózsika - Pécsi Nemzeti Színház
Pécsi Balett: Csipkerózsika
2020.03.14,
Pécsi Nemzeti Színház
Csipkefa - Pécsi Nemzeti Színház
Csipkefa
2020.03.26,
Pécsi Nemzeti Színház
Eleanor - N. Szabó Sándor terem
Eleanor
2020.03.18,
N. Szabó Sándor terem